Csonka Zétény 9. A osztályos tanuló tagja lett az Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpia - International Junior Science Olympiad (IJSO) – csapatának. A verseny december elején Hollandiában lesz. Gratulálunk és drukkolunk! Zéténnyel interjú jelent meg az iskolaújságban, ami itt érhető el.
A "Marsallbot a tarsolyomban" előadás sorozat második előadása 2017. november 6-án, hétfőn volt a Biológia előadóban. "Az agyműködés csodája - Az akciós potenciáltól a gondolatvezérelt robotkarig" címmel Meszéna Domokos (2008) tartott előadást. Plakát: itt
2017. október 20-án ünnepélyes keretek között az I. emelet 67-es termet iskolánk volt tanáráról Dr. Rajczi Péterről neveztük el, és a terem előtt emléktáblát avattunk tiszteletére.
2017. október 20-án a hatodik órában megemlékeztünk az 1956-os forradalomról és az azt követő megtorlásról. A műsort a 12.A osztály tanulói mutatták be Czeininger Tamás tanár úr vezetésével .
2017. október 11-én, szerdán "A csodálatos emberi agy" címmel volt diákunk, Tóth Arnold (2005) Junior Prima díjas orvos kutató tartott előadást a Biológia előadóban.